Nem köszönök látomást

Nyitvatartás

Mert ha becsületes vagy, szép is: nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel. HAMLET Lehet bizony; mert a szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné.

Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.

SouL közr. Ress-Köszönet

Én nem szerettelek. Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül.

1. Kálnoky László | Petőfi Irodalmi Múzeum
2. Vass László: Látomás
3. Mikortól és hogyan köszönjön?

Igen büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó; egy nem köszönök látomást több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne.

Ily fickók, mint én, mit is mászkáljanak ég s föld között!

Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan: egynek se higgy közülünk. Menj Isten hírével kolostorba. Hol az apád? Isten veled.

HAMLET Ha férjhez mégy, ím, ez átkot adom jegyajándékul: légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó: ne menekülhess nem köszönök látomást rágalom elől. Vonulj kolostorba; menj; Isten veled. Vagy, ha okvetlen férjhez kell menned, menj bolondhoz, mert okos ember úgyis tudja bizony, miféle csudát szoktatok csinálni belőle.

Zárdába hát; eredj, hamar pedig. Isten megáldott egy arccal, csináltok másikat; lebegtek, tipegtek, selypegtek; Isten teremtéseinek gúnyneveket adtok, s kacérságból tudatlannak mutatkoztok.

Köszönök minden találkozást, jó beszélgetést, izgalmas vitát, hogy részei lettünk egymás történetének. Köszönöm a meghívásokat, a lehetőségeket, az utakat, a nyitott kapukat és ajtókat.

Jóllaktam már vele; az őrített meg. Nem kell több házasság, mondom; aki már házas, egyhíján, hadd éljen; a többi maradjon úgy, amint van. Zárdába; menj! Udvarfi, hős, tudós, szeme, kardja, nyelve; E szép hazánk reménye és virága, Az ízlés tükre, minta egy szoborhoz, Figyelme tárgya minden figyelőnek, S én legnyomorúbb minden bús hölgy között, Ki szívtam zengő vallomási mézét, Most e nemes, fölséges észt, miképp Szelíd harangot, félreverve látom; Őrült rajongás által dúlva szét.

Ó, jaj nekem, Hogy amit láttam, láttam; és viszont, Hogy amit látok, látom az iszonyt! Se a beszéd, bár egy kissé laza, Nem volt bolondság. Van valami lelkén, Amin kotolva űl e mélakór, S minek kikölte és felpattanása Veszélybe dönthet.

Azt, hogy megelőzzem, Gyors eltökéléssel így gondolám:.